Padány Szlovákia délnyugati részén, a Duna menti síkságon, a Csallóköz szívében található. A 820 lakosú község a Pozsony-Komárom főútvonal közelében terül el, Dunaszerdahelytől 6 km-nyire délkeletre.
A község történetéből
A Pečenehek (besenyők) régi települését legelőször egy 1256-os okirat említi, amely az Amadé nemzetség archívumából került elő. Ebben a pozsonyi káptalan előtt lezajlott tanúkihallgatásról IV. Béla számára küldött jelentésben „…Primus Bissenius de Padan“ is említésre kerül. A Pečeneh magyar fordításban besenyőt jelent. IV. Béla egy későbbi oklevelében is szerepel: „Salamon et Saulus filii Salamonis de villa Padan, Theber Elias et Ilaneus filii Joka de eadem, tauernici nostri, qui filii Bissenorum dicintur“, ahol a padányi besenyő kocsmáros kérésére a király őt és rokonait nemesi rangra emelte azzal a feltétellel, hogy a király minden hadjáratában részt vesznek. Így aztán az eredetileg a pozsonyi vár tulajdonát képező rész a Padányiak kezébe került. Ezt az oklevelet később V. István is megerősítette. A település neve többféle alakban jelenik meg az egyes okiratokban: 1288-ban Terra Padan, az 1291-es esztendőben Villa Padan, 1326-ban Possessio Padan. Egy 1341-ből származó okiratból szerzünk tudomást a településhatárok miatt kirobbant ellenségeskedésről a padányi és a petényi nemesek között.
A Padányiak nemzetsége állandó ellenségeskedésben állt a várkonyi Amadé nemzetséggel, akik odáig merészkedtek, hogy tönkretették a birtokaikat. Erről tanúskodik egy 1434-es okirat, mely szerint az elkövető Amadé István volt. A Padányiak panasztevése után Zsigmond király párbajt rendelt el a határ Besenyő-szigeti részében. Amadé a párbajt nem fogadta el, így a vita a Padányiak győzelmével zárult.
Később a Padányiak nemzetsége több ágra szakadt, ezekből születtek a Bíró, Bodó, Kossár, László, Máttyus, Szakál és más nemesi családok. Alighanem a Péterháza, Dienes és Ilkér határnevek is az egykori földesurak nevét őrzik.
A pápai adószedők a község nevét Podans alakban jegyezték le.
A török háborúk idején a helyi lakosság a Likócsosi ingoványban rejtőzködött, és nagy valószínűséggel ugyanígy védekezett a tatárdúlás idején is.
A közelmúltig a települést feneketlen mocsarak vették körül, főként a nyugati oldalról. Az ingoványban máig láthatók a védősáncok és árkok nyomai.
Padány a későbbi időkben is kisnemesi családok tulajdonát képezte. Egykori külsejére utal a településnév egyik változata: Sáros- vagy Nagypadány. Padány kisközség volt, melyet sáros utak szeltek át, apró, nádfedeles parasztházai mellett néhány földesúri ház állt, amelyek alig különböztek a parasztházaktól.
1681-ben a protestánsok a nemzetgyűlés elé tárták az elpusztított kálvinista egyházak jegyzékét, amelyek között Padány is szerepelt. A magyarországi kálvinisták helyzete kétségbeejtő volt. Nem csoda, ha ebben a helyzetben Padány lakossága is szenvedett, amely a református vallást már korábban gyakorolta, sőt a 18. század elején saját temploma volt, és az alistáli plébánia fíliájaként működött. 1731. december 5-én a „ Canonica Resolutiora“ hivatkozva a helytartói tanács rendeletet adott ki az alábbi utasítással: „… azokban a községekben, amelyek nem szerepelnek a nemzetgyűlés törvényeiben, ám amelyekben a protestánsok szabadon gyakorolják vallásukat, írassanak össze és a rend érdekében foglaltassanak el templomaik.“ Pálffy János nádor utasítását az alispán hamarosan végrehajtotta. A kálvinisták elvesztették templomjukat, plébániájukat és annak egész vagyonát, lelkészüket pedig a hatalom elűzte. Padány, amely a Rákóczi-felkelés idején Alistál fíliájaként kezdte egyházi életét, később önállósodott, de az említett intézkedés után elszegényedett eklézsia lett. A történtek a legkevésbé sem segítették a község további fejlődését.
Padány határában kevés volt a termőföld, csupán a 19. század első felében tették termővé a terület egyharmadát. 1896-ban Pálffy Sándor gróf megakadályozta, hogy Padány közlekedési csomóponttá váljék, így a vasútvonalat és a közutat Alistál mellett vezették el. 1884-ben hatalmas tűzvész pusztított a településen, a község középső része leégett. Kiégett a templom is, a harangok kiolvadtak. 1905-ben újabb tűzvész pusztított Padányban, pedig a község még az előző károkat is alig heverte ki.
A kultúra csupán a 19. század nyolcvanas éveiben indult fejlődésnek, és ez a folyamat később is folytatódott. Rendkívül népszerűek voltak a bálok és a mulatságok. 1890-ben alakult meg az olvasókör. A Magyar Mezőgazdasági Minisztérium 100 könyvet ajándékozott az olvasókörnek. Azokban a hónapokban, amikor nem lehetett a földeken dolgozni, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap este újságfelolvasást tartottak. Az olvasókör a 20. század 20-as, 30-as éveiben már 800-900 könyvvel büszkélkedhetett.
A község határán túl is népszerű volt a helyi műkedvelő színház. Az amatőr színjátszók évente 3-4 színdarabot mutattak be. A vegyeskar 35-40 tagot számlált. Mindkét csoport tevékenységének csúcspontja századunk 20-as, 30-as éveire datálódik, kezdeményezője a fáradhatatlan kultúraszervező, nyitott szívű református lelkész Szekeres László.
1907 nyarán első ízben repült át a község fölött osztrák-német legénységgel egy léghajó, amely Bögellő község határában a kukoricaföldön landolt. A kiszálláskor az egyik utas, egy bécsi professzor eltörte a lábát. A léghajó rövid idő múlva ismét felemelkedett és elszállt. 1910. június 10-én a község közelében leszállt egy Bleriott 11-es típusú repülőgép, az első, amelyet Padány lakossága láthatott, majd a javítás után tovább repült. Ekkor ismerkedtek meg a padányiak az autóval és az oldalkocsis motorkerékpárral is.
A nemzetgyűlésbe csak az választhatott képviselőket, aki 2 forintot vagy ennél több adót fizetett. A választások előtt vasárnaponként nyilvános gyűléseket tartottak. A választásokra a dunaszerdahelyi piactérre utaztak.
A község lakosai 1912-ben ismerkedhettek meg a községbe látogató első gróffal. Épp az a Pálffy Sándor volt az, aki megakadályozta, hogy a vasútvonal Padányon keresztül vezessen, s ezzel megakadályozta a település gazdasági fellendülését is. A fennmaradt emlékek szerint a gróf, aki nemzetgyűlési képviselő volt, nagyon igyekezett, de Padány lakosságának rokonszenvét nem nyerte el.
A település teljesen másképp is fejlődhetett volna, mint ahogyan végül is fejlődött. Hiszen már említettük, hogy a kulturális fellendülés századunk 20-as, 30-as éveire tehető. 1927-ben a község valamennyi lakosának támogatásával a később Bodó Péter tulajdonát képező házban megnyílt az első padányi kereskedés, amely a galántai HANZA központhoz tartozott. Nem sokkal később újabb két üzlet nyílt – ezek 1938 végén a budapesti Hangya cég tulajdonába kerültek. Csak a környező községekkel való összeköttetés hiányzott, mivel a település oldalt esett a fő közlekedési csomópontoktól.
Politikával csupán 6-7 nagyobb gazda foglalkozott a községben, ők pedig leginkább a saját érdekeiket védték. A 20 század elején id. László Vince volt a leggazdagabb földesúr, de az 1945-ig terjedő időszakból megemlíthetjük László Józsefet, Kossár Józsefet, László Zsigmondot és Horváth Imrét is.
Az I. és a II. Világháború sok áldozatot követelt a helyi lakosság soraiból, de egyébként nem befolyásolta a település életét. 1945 januárjában több 13-16 éves padányi fiút küldtek német kiképzőtáborokba, és csak 1946-ban tértek haza. 1945 márciusában kivonultak a községből a magyar és a német katonák, az utolsó március 31-én távozott.
Később 10 családot csehországi kényszermunkára deportáltak, 2 családot pedig Magyarországra telepítettek. 1951-ben alakult meg a helyi egységes földműves-szövetkezet.
A helyzet konszolidálódása után több társadalmi szervezet alakult. Elsőként a CSEMADOK, majd a vöröskereszt, a nőszövetség és a ZVäZARM. De mert a szervezetek tagjainak nem volt megfelelő találkozóhelyük, az egyik kocsmát átépítették kultúrházzá. Az 1958-as évvel kezdődően a helyi önkéntes színjátszók a Csemadok védnöksége alatt több színjátékot mutattak be. 1967-ben tartották az első nyugdíjasnapot, azóta minden évben megrendezik.
A település arculata is megváltozott. 1954-ben épült az új községháza, a Goldberg kocsmát pedig iskolává alakították át. 1960-ban nyílt meg a háromosztályos általános iskola, a régi iskolaépületben pedig óvodát rendeztek be. 1964-ben új vendéglő és önkiszolgáló bolt épült. 1967-ben kezdődött a vízvezeték építése, 1968-69-ben készült el a községben az új járda és útburkolat. 1971-től van közvilágítás, és ekkor kezdődött a csoportos családiház-építés is. 1972-ben a község fiataljai tekézőt építettek a JEDNOTA udvarában. 1971-ben újították fel a kultúrházat, és itt kapott otthont az ifjúsági klub is. 1975. március 13-án kezdődött a 60 férőhelyes új óvoda építése, 1978-ban adták át. 1984-ben került sor a templom, majd ezt követően a lelkészlak felújítására. 1989-90-ben kezdődött el az új, modern kultúrház és községi hivatal építése, 1992-ben adták át rendeltetésének. 1994-ben bevezették a településre a földgázt. 1995 márciusában a kultúrházban ifjúsági presszó nyílt. A községben fokozatosan gyarapodnak a kis vállalkozások, Padány ennek ellenére mindmáig megőrizte mezőgazdasági jellegét.
Érdekesen alakult a község népessége. 1850-ben 497 lakosa volt, 1865-ig ez a szám 615-re nőtt. 1900-ban ismét kevesebb, 588 lakost számlál, 1940-ben 770 lakosa volt Padánynak, 1971-re számuk 878-ra emelkedett.
Petény major napjainkig őrzi az eltűnt település nevét, amelyet legelőször a pozsonyi vár birtokaként említenek 1298-ban. Később az itt élő jobbágyok közül néhányan nemesi rangot kaptak. Egy 1356-ban keletkezett okirat szerint, amelyet a pozsonyi káptalan 1467-ben írt alá, már ebben az időben említést tesznek Petényi Miklós Jakab nevű fiáról, valamint fivéreiről, Péterről és Andrásról. Az 1553-as összeírás már csak egy portát említ, vagyis a település a török háborúk idején elpusztult. Később majorként felújították, és eredetileg Alistál határához tartozott. A Petényi család később szétszóródott Pozsony vármegyében, és Horváth, alias Petényi néven is szerepeltek. A major a 18. században a királyi korona vagyonához tartozott. A községhatárok módosítása után Petény Padányhoz került. 1905-ben Kuffler Viktor vásárolt itt birtokot, és egészen 1945-ig birtokolta. Korszerű majort, szeszfőzdét és kastélyt építtetett. A majort 1948-ban a Nagymegyeri Állami Gazdaság vette át.
Természeti környezet
A község határa 111-113m tengerszint feletti magasságban fekszik a Csallóköz negyedkori központjában. A sík határ talaját kavics és homok alkotja, a felső rétegekben dunai homok, kavics és agyag található. A víz elvezetését csatornák biztosítják. A község határában tőzegtelep van.
Műemlékek
Padány lakossága viszonylag korán megismerte a kálvini hitet, és községi templomuk már a 17. században állhatott. A mai református templom 1787-ben épült klasszicista stílusban, és 1816-ban felújították. Előcsarnoka poligonális lezárású, egyenes stukkózott mennyezettel. A templom déli oldalán található főbejáratnak szegmensívű márvány falazata van kezdőkővel, amelyen az építés évszáma látható. Előtte nyitott pilléres, megtört csúcsban végződő bejárati előcsarnok, melyben eredetileg stukkódíszítés volt. A templom homlokzatát lenyesett élű falsávkeretek tagolják. A keleti oldalon a homlokfelület elé tornyot építettek, amelyet a sarkokon eredetileg féloszlopok tagoltak, ma falsávkeretek, övpárkányok és félköríves zárású ablakok tagolják. A templomot az 1984-1986-ban elvégzett felújítás során egyszerűsítették, jónéhány eredeti építészeti részletét elveszítette.
A keresztelőkút és az empóra a templom építésének korából származik. A fából készült empórán az alábbi felirat olvasható: „II. József kegyelmes engedelméből építette a Nagy és Kis Padány ref. sz. Eklézsia 1787 esztendő június 17-én.“ A vörös márványból készült keresztelőkút oszlopos talapzaton áll, a rajta lévő felirat azt hirdeti, hogy László Dávid özvegye, szül. Hegyi Zsófia állította 1912-ben. Az Úrasztala márványlapjának szélén az alábbi felirat olvasható: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugoszlak titeket. Máté XI:28 – 1909.“
A templomhajó falába két emléktáblát falaztak be. A márványtáblát 1917. október 17-én helyezték el a református egyház megalapításának 400. évfordulójára. A másikat, egy fatáblát az 1984-86-os templomfelújítás éveiben. A templom padjai 1986-ból valók. A berendezési tárgyak közül figyelemreméltó az 1693-ból származó ezüstkehely.
A templom mellett található a református lelkészlak, amely egyidős a templommal. Földszintes L-alakú épület, az udvari részben boltíves oszlopos folyosóval. A folyosó eredetileg nyitott volt, 1950-ben azonban a felújítás során beüvegezték, és verandát is építettek hozzá. A lelkészlak helyiségeiben a mennyezet egyenes.
A kastély Petény majorban található, 1906-ban Kuffler Viktor építette neogótikus stílusban. 1945-ig az épület és a major az ő örököseinek tulajdonában volt. Jelenleg a kastélyban a Nagymegyeri ÁG farmjának vezetősége dolgozik. A kastély téglalap alakú emeletes épület. Főhomlokzata falazott, megtört homlokfelületben végződik. Egyszerű, több alkalommal épített, sima homlokzatú épület, amelyet csupán a téglalap alakú ablakok tagolnak. Az egykarú lépcsőkorlátos oldalbejáratnál az eredeti ajtótábla látható.
Az úri házat az Andics család építette a 19. század első felében, később a László család tulajdona lett. A 126-os számot viselő házat 1992-ben lebontották. L alakú épület volt, mindvégig megőrizték eredeti beosztását. Hattengelyű főhomlokzatát falsávok és felső, valamint alsó párkánnyal ellátott, téglalap alakú ablakok tagolták. A ház udvari részében hosszanti nyitott folyosó volt.
Az I. és II. Világháború áldozatainak emlékművét, melyet Padány lakossága építtetett, 1991-ben avatták fel. Az emlékmű alsó részében lévő táblán az áldozatok neve olvasható, felső részében egy aknát építettek be.
A község egyéb érdekes építményei közül említésre érdemes a modern halottasház. Téglalap alakú épület egy sarki toronnyal. Sima homlokzatát széles téglalap alakú ablakok tagolják. A halottasház mellett a felszámolt, 18. és 19. századi sírok sírkövei láthatók.
A község központjában található a tűzoltószertár, amely négyzet alakú funkcionalista földszintes épület beépített magas toronnyal.
A 99-es számú ház az egykori Goldberg kocsma, amelyet 1954-ben iskolává építettek át. Modern, sima homlokzatú, L alakú földszintes épület. Az épülethez az udvari részben nyitott oszlopos folyosó tartozott.
Petény majorban napjainkig megmaradt az eredeti szeszfőzde és élesztőgyár épülete. Két összekapcsolt, eltérő magasságú épületről van szó. A földszinti részben volt az élesztőgyár, itt azonban csak két évig folyt gyártás, később raktárként használták. Az emeletes épületben volt a szeszfőzde, melyben a gyártást egyre csökkentették, majd 1948 után teljesen leállították. Jelenleg raktározási célokat szolgál, illetve itt készítik a gazdasági állatok takarmányát. A földszintes épület főhomlokzatát vakárkádok tagolják, az emeletes épület nem rendelkezik építészeti részletekkel. Az emeletes épület sarkánál napjainkig áll az érdekes építészeti megoldású talapzaton nyugvó magas kémény. A szeszfőzdét Schwartz Mór vezette, és saját termékeket dolgozott fel. Állandó alkalmazottként egy vezető, két gépész és egy fűtő dolgozott. Jóllehet a Nagymegyeri Állami Gazdaság az épületeket nem eredeti küldetésüknek megfelelően használja (kihasználtsága ma inkább szükségszerű), az egykori szeszfőzde berendezésének egy része megmaradt.
Petény majorban a szeszfőzdével szemben megmaradt a 20. század elején épített tehénistálló eredeti épülete. A téglalap alakú épület homlokzatát felsávok tagolják, a főpárkány fogrovatos kiképzésű. Megmaradt a boltíves párkányú eredeti bejárat is. A belső térben megmaradt az istálló eredeti konstrukciós megoldása.
A község rövid néprajza
A 19. században és a 20. század elején a községben háromhelyiséges, nyeregtetős házakat építettek, egytengelyes homlokzattal és falazott homlokfelülettel. A házakat vakolták és fehérre festették, a fedőréteg ma már kemény. A nyitott és zárt udvarokban mélyen beépültek a gazdasági épületek és lakások. A községben állt egy ház, amelyben három-három lakásegység volt istállókkal (az egykori 40-42. számú ház). Az egykori 40-es számú ház pitvarának bejáratát esőgyűjtő emeli ki. Ezeknek a parasztházaknak a többsége ma már nem áll, a megmaradtak közül figyelmet érdemelnek a 89, 80-81 és 73-as számú házak (ez utóbbi hátsó részében napjainkig áll a magtár).
A község legérdekesebb háza a 19. század elején épült 156-os számú ház. Ez az egyik legrégibb megmaradt parasztház a Csallóközben. A téglalap alakú háznak nyerges nádtetője van. Az egytengelyes főhomlokzat barokkosan tördelt homlokfelületben végződik. A ház hátsó részében gazdasági traktus található. Fennmaradt a ház eredeti beosztása is. A házat a Lelkes család építette, és csak 1990-ban adta el mai tulajdonosának. Nagy kár lenne, ha ez a ház nem maradt volna meg. A későbbi épületek közül említésre érdemes a 8-as számú ház, amelyet Gálffy János építtetett 1927-ben. L alakú földszintes épület, a főhomlokzat gazdagon díszített falsávokkal és ablakokkal, alsó és felső ablakpárkányokkal. A háznak az udvari részben rövid nyitott oszlopos folyosója volt. Ezek a házak már lényegesen eltértek az eredeti épületektől, bár merítettek ezek stílusából. A téren is megmaradt néhány ilyen épület.
A néphagyományok már csak az idős emberek emlékeztében élnek, azért szükséges, hogy legalább a legértékesebbeket megemlítsük.
A községben réges-régi rendelet írta elő az éjszakai őrséget, amelyet kb. a 19. század felétől végeztek. Az éjjeliőrt a község vezetősége választotta, ő pedig két segédéjjeliőrt választott magához a lakosság soraiból. Az éjjeliőr este tízkor kezdte meg szolgálatát a község utcáin, és hajnali három óráig őrködött. Minden órában hangosan kellett jelentenie a község különböző részeiben, ezáltal az ellenőrzése is biztosított volt. Az őrt a község fizette. Akinek földje és jószága volt, egy mérő (12-14kg) búzával fizetett. A 94-98 házból összegyűlt gabona az őrnek egész évben elegendő volt kenyérsütésre. Fizethettek 6 krajcárt, adhattak pálinkát és dohányt is.
Húsvéthétfőn csak hideg vízzel locsolkodtak. A pünkösdi mulatságok előtt magas fából májusfát állítottak. Azok a lányok, akinek a legények ezeket a májusfákat állították, az esti mulatságon fizettek a legényekért. Másnap került sor a férfivá avatásra, ahol 17-18 éves fiúkat avattak férfivá. Emlékezetesek voltak a farsang utáni mulatságok. Rendszerint három ifjú érkezett a faluba szamárfogaton, a többiek mindenféle jelmezbe, maskarába öltöztek. A lányok kölcsönkérték a fogatokat, és az ifjakkal keresztül-kasul bejárták a községet. Alamizsnát, tojást, húst, szalonnát kértek, de nem utasították vissza a pénzt sem. Este aztán mulatságba indultak, és reggelig táncoltak.
A község neves személyiségei
A község legjelentősebb nemesi családja a László család volt. Ez a Csallóköz egyik legrégibb nemesi családja, melynek leszármazottjai közül a mai napig élnek Padányban. Ősük a 18. században élt Michael Zelege de Padány. Ő a Bodó, Kossár, Máttyus és Szakál család őse is. A László család egyik ágának őse Salamon de Bessenye et Padány, aki 1236 körül élt. Fiát, Lászlót 1270 táján említik, az ő unokája volt Ján de Nagy-Padány. László nevű fia lett később az édesapja Balázsnak, aki apja keresztnevét választotta a Padányi nemzetség oldalágának vezetéknevéül. Később ezt a nemesi családot gyakran emlegették a szomszédos Alistálban is. A család nemesi származását 1725-ben megerősítették.
Jelentős és ismert régi csallóközi nemesi családot alkottak a Petényiek. Az ő számozásukról Petény major történetében írtunk. Ezért most csak azt említjük meg, hogy Petényi-Horváth Márton 1686-ban feleségével, Máthys Máriával együtt megújító nemesi címerlevelet kapott I. Lipót királytól. Esterházy Pál nádor is Horváth alias Petényi formában jegyezte be a nevét, és a nádor által aláírt hitellevelekben neve nemes Petényi Horváth Mártonként szerepel. Márton utódai Batthyány Lajos 1761-es adományozólevelében is Petényi alias Horváth néven említik. Petényi János az 1819-1832 években a királyi táblabíróság ülnöke volt.
A helyi temetőben a község történelmének több neves személyisége talált nyugalmat.
Kovács László (1843-1876. augusztus 21.) a Petény major intézőjének segédhivatalnoka volt.
Rázsó Péter (1835-1885. január 8.) helyi kálvinista rektorként tevékenykedett.
Varga József (1856-1908. augusztus 18.) 19 évig szolgált a padányi református egyház lelkészeként.
Varga Lajos (1848-1942) a kálvinista iskola tanítója volt.
Padány 1996 Ing. Alexander Reško
